Üdvözöljük a Kalocsai Szent István Gimnázium weboldalán!

Híreink

Kerékpáros túra (04.29.)

Április 29-én iskolánk tanulói egy kerékpártúrára indultak Szűcs Zoltán és Thuránszky Rudolf tanár urak vezetésével, melynek útvonala: Kalocsa – Negyvenszállás – Szakmár – Alsóerek – Felsőerek – Újtelek – Gombolyag – Öregtény – Kalocsa. Az elsődleges cél az volt, hogy Kalocsa nagy kiterjedésű, napjainkra elhalóban lévő egykori szálláshelyeit barangolják be alacsony forgalmú közutakon és jó állapotú földutakon a “Tekerj a Zöldbe!” programsorozathoz kapcsolódva. Felkeresték a kistelepülések ma is meglévő épületeit, gazdálkodásuk megmaradt nyomait, és a ma is látható szakrális emlékeket. Megtekintették a tanyavilág kápolnáit, közülük a legjelentősebbet, a ludasszállási kápolnát felújított állapotában csodálták meg. Látták az egykori települések rég bezárt iskolaépületeit, találkoztak ma is ott élő lakosokkal, és így próbálták gondolatban rekonstruálni az egykor virágzó szállások életét. Felsőereken sikerült bejutnunk az egykori templom és általános iskola közös épületébe is. Nagy hatást gyakorolt mindannyiukra a látvány, hogy az egykori oktatásnak és a katolikus hitéletnek egyazon helyiség adott helyet, minimális bútorzati átalakítással. A reggeli bizonytalanság után az időjárás végig kegyes volt a túrázókhoz, s bár volt részük defektben, a kirándulás végig jó hangulatban telt, a távot mind a 30 résztvevő sikeresen teljesítette. 

Látogatás az Állatorvostudományi Egyetemen (04.26.)

A 11. évfolyamos emelt szintű biológia fakultációs csoport Budapestre kirándult Zsivicza Zsolt tanár úr vezetésével. Az Állatorvostudományi Egyetemre látogattak, ahol megnézhették a campus épületeit, jártak pl. az anatómiai múzeumban is, amelyben különböző állati szerveket állítottak ki. Bemutatták nekik az egyetemen folyó képzést, sőt még az Anatómia Tanszéken egy boncoláson is részt vehettek. Számos új élménnyel gazdagodtak a nap során a tanulók, nem csupán a biológiai ismereteiket bővítették, hanem a pályaválasztás szempontjából is hasznos tapasztalatokat szereztek.

SZTE Juniorok Viadala (04.21.)

Az SZTE Juniorok Viadalának döntőjét Szegeden rendezték meg, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Iskolánkat egy négyfős csapat képviselte, melynek tagjai: Fekete Gréta, Maár Emília, Molnár Fruzsina és Rideg Árpád, mindannyian a 11. C osztály tanulói. A köszöntő után kezdetét vette a két részből álló csapatverseny. Először különböző játékos, kreativitást és általános műveltséget igénylő feladatokat kellett megoldaniuk a standoknál, melyeknél a Szegedi Tudományegyetem minden kara képviseltette magát. A Bartók Béla Művészeti Kar hallgatói például hangszerfelismerő, a Mérnöki Kar hallgatói memóriajátékkal várták a diákokat, a Gyógyszerésztudományi Kar standjánál pedig gyógynövény és fűszer illatmintákat kellett felismerniük a versenyzőknek. A második feladat egy Kahoot online kvíz volt, mely minden tudományterületet átfogó tudást mért fel 30 kérdésben. A két feladat alapján alakult ki a végeredmény. Harako nevű csapatunk a 9. helyen zárta a döntőt.

Pályaorientációs programok (04.13-14.)

Az első napon Hajagos Kiss Margit, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadója tartott a 10-11. évfolyamosok számára egy előadást, melyen tájékoztatta a tanulókat a felsőfokú intézményekbe való felvételi eljárás 2024-től érvénybe lépő változásairól. Részletesen ismertette a pontszámítás szabályait, az érettségi, tanulmányi és intézményi pontokra vonatkozó tudnivalókat. A tájékoztató után közel hatvanan éltek az egyéni tanácsadás lehetőségével is, melynek első lépése egy kérdőív kitöltése volt. A 2. napon Tóthné Vékony Tímea volt a vendégünk, aki a Szegedi Tudományegyetemről tartott előadást a 11.B és a 11.C osztály tanulóinak. Reméljük, programjainkkal segítséget tudtunk nyújtani tanulóinknak a pályaválasztásban.

A magyar költészet napja (04.12.)

Rendhagyó módon ünnepeltük a magyar költészet napját iskolánkban. Az első emeleti folyosót a magyar költészet legszebb alkotásai és költők arcképei díszítették, a szünetekben pedig megzenésített magyar verseket hallgathattunk ezen a napon. „Hallasd a hangod!” címmel pályázatot hirdetett a humán munkaközösség, melyre József Attila-versekből készített hangfelvételeket küldhettek be a tanulók. A zsűri által legjobbnak ítélt 4 szavalat hangzott el a stúdióban a hagyományos műsor helyett. Az első helyezett Petrecz Mirella, 10.B osztályos tanuló lett, aki a Gyermekké tettél című verssel emlékezett a költőre, majd a 2. helyezett, Hadnagy Nóra (10.B) előadásában a Flóra című verset hallhattuk. A harmadik helyezett holtversenyben Holló Bianka (Karóval jöttél…) és Monori Anna (Kései sirató) lett, az ő szavalataikkal zárult az összeállítás. Az osztályok a „Megzenésített irodalom” című vetélkedőn mérhették össze tudásukat. Húsz verset kellett felismerniük, a szerzőket és a címeket sorrendben és pontosan feljegyezniük a feladatlapra egy közel 10 perces zenei hanganyag alapján. A legjobbnak a 11.C osztály bizonyult, a 2. helyezett a 11.A, a 3. helyezett pedig a 12.C osztály lett. A legjobbak teljesítményét oklevéllel és egy kis jutalommal ismerte el a humán munkaközösség.

Istvánosok a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóján

  1. március 26-a és 28-a között 20. alkalommal rendezték meg Szegeden a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóját, melyen hárman képviseltük a Kalocsai Szent István Gimnáziumot: Hus-Nagy Zselyke, Jávor Molli, Kiss Ábel. A konferenciát elsősorban a biológia és a kémia területén tehetséges tanulóknak szervezik, akik itt megismerhetik a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány célkitűzéseit, illetve a tudományos előadások során a kutatómunka jellegét, fontosságát.

A szállásunk a Szent János Hotelben volt, ahol teljes körű ellátásban részesültünk. Vasárnapi érkezésünket követően finom vacsorával vártak minket, mely után sétát tettünk Szeged belvárosában, majd pihenéssel készültünk a programokban gazdag következő napra.

            Hétfőn a József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont az eseményeknek. Elsőként Bán Sándor bevezető előadását hallhattuk, majd a Nobel-díjas Bruce Alan Beutler, amerikai immunológus és genetikus következett. A tudós 2011-ben Jules Hofmann-nal és Ralph Steinmannal megosztva nyerte el a fiziológiai Nobel-díjat a veleszületett immunrendszer aktivizációjában végzett kutatásaiért. Ebéd után laborgyakorlatok következtek, én patológia témájún voltam, melyen a vezető tanár előadását követően beteg szöveteket vizsgáltunk fénymikroszkóppal, Molli enzimhez kapcsolt immunabszorbens vizsgálatán, Zselyke pedig a muslicagenetika alapjait bemutató gyakorlaton.

            Este a Nemzeti Színházban egy gálaesten vettünk részt, melyen nemzeti kultúránk egyik gyöngyszeméből, a magyar néptáncból láthattunk gyönyörű koreográfiákat a Duna Művészegyüttes és a Szeged Táncegyüttes előadásában, illetve sor került a Szent-Györgyi Talentum Díjak átadására. Az est gálavacsorával zárult.

            Kedden délelőtt a József Attila Tanulmányi és Információs Központban a díjazottak előadásait hallgathattuk meg a kutatásaikról, ezek közül nekem a flavin vírusról szóló tetszett legjobban. Ezután egy kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, melyen Szent-Györgyi hallgatók és diákok megosztották a tapasztalatainkat velünk. A program utolsó eleme a „Quiz time” volt, melyen előzetes beosztás szerint versengtünk, csapatokra osztva kellett 30 kérdésre válaszolnunk.

E három nap alatt egy új, ismeretlen világba nyertünk betekintést, számos élménnyel, tapasztalattal gazdagodtunk. Köszönjük a Nemzeti Tudósképző Alapítványnak, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényen, s Szeleczki Attiláné tanárnőnek, hogy elkísért minket.

Kiss Ábel (12.B)

Színházi Témanap (03.31.)

Pénteken színházi témanappal zártuk az István Napok eseményeinek sorát. A KultUp „Belenősz a kultúrába!” elnevezésű program ugyanis művészeti élményt, közösségteremtő és készségfejlesztő foglakozásokat, újszerű művészetpedagógiai módszereket hozott erre a napra iskolánkba. Tíz teremben zajlottak a foglalkozások, előadások, melyeknek interaktív jellege, játékossága, sokszínűsége nagyon jó hangulatú programot, maradandó közösségi és kulturális élményt nyújtott mindannyiunk számára.

Hasznos