+36-78-462-660 - Az intézmény nyitvatartási ideje: 7:00 - 18:00 szigkalocsa@szig-kalocsa.edu.hun

Iskolánk immár negyedszer csatlakozott a Fenntarthatósági Témahét programjához, mely április 22-én a Természeti kincsek c. kiállítás megnyitójával kezdődött. A természettudományi munkaközösség fotópályázatot hirdetett, a tanulók saját készítésű fotókkal pályázhattak, a feladat egy-egy növény, állat, természeti érték megörökítése volt.

Kedden a SCUP – Együtt a Tudományért Egyesület tagjai érkeztek hozzánk, akik egy interaktív programot valósítottak meg a díszteremben. Az öt-hatfős csapatok feladata egy olyan kreatív kampány megtervezése és bemutatása volt, mellyel a háztartások energiapazarló szokásai ellen hatékonyan lehetne fellépni. A zsűri a projekt bemutatásakor a kreativitást, a megvalósíthatóságot, a kidolgozottságot és az előadói készséget értékelte, illetve különösen fontos volt, hogy a megjelölt célközönséget hogyan tervezik elérni a csapatok, reálisan látják-e projektjük hatását. Készültek egyedi logók és szlogenek, áramfogyasztást csökkentő, környezetbarát, fenntarthatóságot támogató, szemléletet formáló kampányok. Bár minden csapat munkájában voltak értékes ötletek, a legsikeresebbnek a zsűri a nyugdíjas korosztálynak szánt Válts LED-re! kampányt tartotta, illetve különdíjat kaptak az energiatakarékos mosásra buzdító Móniék.

Szerdán az iskola tanulói körében szavazást indítottunk, a legjobb pályamunkákból rendezett kiállításunk 30 fotójára adhatták le a diákok a voksukat, mindenki csak egy kép sorszámát írhatta fel a lapjára.

Csütörtökön negyven diákunk utazott Budapestre, mert partnerintézményünk, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem felajánlotta, hogy a Lányok Napja rendezvényeinek keretében vendégül látja a STEM tantárgyak iránt érdeklődő tanulóinkat. Az általános tájékoztató után kisebb csoportokra tagolódva több programon is részt vehettek a diákok, megtekintették az egyetem különböző laboratóriumait is. Volt például közlekedésmérnöki előadás, geodéziai mérés, és tanulmányozták autók és hajók teljesítmény-átalakítójának működését is, betekintést nyerve az energetikai tanszék munkájába.

Pénteken a nagyszünetben a természettudományos munkaközösség vezetője, Hajduné Dienes Szilvia tanárnő értékelte a Fenntarthatósági Témahetet, majd sor került a fotópályázat eredményhirdetésére is. A szerdai közönségszavazás eredményeképpen első helyezett lett Ignácz Jázmin Laura (9.B), második helyezett Schettrer Karola (11.C), a harmadik helyezett pedig Peák Anna Lilla (9.A) lett. A díjat a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. ajánlotta fel, Ridegné Kara Beáta ügyvezető igazgató adta át a tanulóknak. A zsűri két különdíjat is osztott: Demeter Eszter (9.C) és Helfrich Helga (11.C) a beküldött sok szép fotóért kapott elismerést.

A héten sok tanórán foglalkoztak a tanulók a fenntarthatósággal. A 10.A, 11. C, 10. BC matematikaóráin karbonlábnyommal kapcsolatos statisztikai feladatok kerültek elő, az angol emelt szintű fakultáción a megtekintett filmet (Our Planet) dolgozták fel az angol nyelvű vitában. A 11.BC német nyelvi csoportja a 17 globális céllal ismerkedett meg németül, a 11.B digitális kultúra óráján pedig az ökolábnyom számítása volt a feladat. Egy online kérdőívre adott válasz adatait összegezték, majd elemezték a diákok. A 11.C és a 10.BC osztály egy filmhez kapcsolódva a víz „útját” követte végig a felhasználókig, majd egy víz-kvíz zárta az órát. A 11. évfolyamos emelt angol fakultációsok angol nyelvű filmfeldolgozással kapcsolódtak a témahét programjához.

A biológiát és kémiát kedvelő 11.-esek osztályfőnöki órákon vendégeskedve tartottak előadásokat a génmódosított élelmiszerekről, az víz-és levegőszennyezés problémáiról, az alternatív élelmiszerekről, illetve a fenntartható élelmiszertermelésről. Reméljük, a témahét gazdag programja hozzájárult diákjaink szemléletének formálásához.